Home / Kiemelt / Végre kitavaszodott, de a Váci utca táján továbbra is fagyos a hangulat

Végre kitavaszodott, de a Váci utca táján továbbra is fagyos a hangulat

Mindössze 193 napig üzemelt csődbemenetele előtt az Icy Penguins Bar, amit a Jégbár egykori alkalmazottja nyitott. A 2012 augusztusában kilépett dolgozó alig egy hónap leforgása alatt alkotta meg saját eget rengető üzleti koncepcióját, és szeptemberben már meg is nyitotta Icy Penguins Bar fantázianévre keresztelt szórakozóhelyét. Hogy hol? Minden bizonnyal nehezére eshetett elszakadni korábbi környezetétől, hiszen a Jégbártól mindössze 800 méternyire sikerült tanyát vernie.

Úgy látszik, tényleg nem gurul messze az alma a fájától (különösen, ha fagyott). De a Jégbáros srácokat sem kell félteni: két hónappal a nyitás után intenzív Ice Bar-reklámkampányba kezdtek az újdonsült konkurencia közelében. A halálos csapást már a törvény mérte a kakukkfiókának is beillő pingvinekre: 2013 januárjában a bíróság eltiltotta az Icy Penguins Bart a jogsértő névhasználattól. Ám a történet ezzel még korántsem ért véget, mert az Icy Bar ezt követően sem szüntette be működését. Így ez év februárjában a Jégbár kedvezményes jegyirodát nyitott – hogy, hogy nem, épp az Icy Bar tőszomszédságában… A Jégbár 300 Ft-os belépőjével az Icy Bar már végképp nem tudott versenyezni, és miután látogatottságuk is a fagypont alá süllyedt, nem maradt más választásuk: hosszú agónia után 2013 áprilisában lehúzták a rolót.
A jeges pingvinek tehát rövid idő alatt melegebb éghajlatra költöztek, a környéken sétálók pedig ne lepődjenek meg, ha a kukákban esetleg olvadozó jeget látnak. A Jégbár fenti akciójával jövőbeli konkurenciájának is üzenni kíván: sikeres lennél a mi ötletünkkel? Majd ha fagy! (De legalábbis velünk egyeztess, mielőtt bepróbálkoznál vele…). Ezt a történetet pedig megszívlelheti mindenki, aki jó hazai szokás szerint üzlettársai megfúrására és ötletlopásra adná a fejét.

A történet pozitív hozadéka, hogy a melegedő időben egy kis hűsítő felfrissülésre vágyó vendégek a sorban állást elkerülve immár a Váci utca 13. alatti új jegyirodában is megválthatják belépőjüket az eredeti, egyetlen és – ahogy az bebizonyosodott – utánozhatatlan Jégbárba, ahol a látogatók jégpohárban felszolgált italuk kortyolgatása mellett a jégszobrász világbajnok M. Tóth Zsolt páratlan – folyamatosan váltakozó – jégszobrait is megcsodálhatják.

www.icebar.hu

Tekintse meg

berhaz

A budapesti bérházak a legstrapabíróbbak

Budapest történelmi hangulatú utcái világi szinten híresek, rengetegen jönnek megcsodálni őket. Már túléltek két világháborút ...