Home / Kiemelt / Lajtai Kati és Tarány Tamás benzinkutasként is bizonyított

Lajtai Kati és Tarány Tamás benzinkutasként is bizonyított

Magyar tulajdonú, professzionális automata benzinkút nyílt Szekszárdon, amelyet Kővári László, a város önkormányzati képviselője, és két helyi kötődésű énekes, Lajtai Kati és Tarány Tamás együtt avattak fel. Amint átvágták a nemzeti színű szalagot, már érkeztek is a vendégek a kútra, ahol az első négy autó tankolását, azaz 120 liternyi üzemanyagot a Hunoil állt.

 

A várost képviselő Kővári László jókívánságokkal teli nyitóbeszédében üdvözölte az új benzinkutat.

„Mindig örömteli pillanat, mikor egy új vállalkozás indul a városban. Ráadásul ennek a töltőállomásnak a tulajdonosi köre magyar, ami a mostani nehéz gazdasági helyzetben különösen bíztató. Magánemberként és képviselőként is rendkívül felemelő volt számomra a megnyitó” – fejezte ki örömét a képviselő úr.

 

Az X-Faktorból ismert Tarány Tamás 22 éves koráig a megyeszékhelyhez közeli Bonyhádon élt, így fiatalon rengeteg időt töltött a környéken.

„Bonyhádra, majd Szekszárdra jártam iskolába, ezért rengeteg élmény fűz ehhez a vidékhez. Ráadásul egyik zenekaromat is a bonyhádi cimboráimmal alapítottam, s bár azóta már feloszlottunk, ha hazajövök, mindig meglátogatom őket” – árulta el az énekes, aki nemrégiben tette le a jogosítványt, és mostanában legtöbbet nagybátyja kocsiján gyakorlatozik.

 

Tarány Tamástól Lajtai Kati, a hajdani Crystal zenekar énekesnője vette át a szót.

„Ugyan csak 14 éves koromig éltem Szekszárdon, de úgy érzem, hogy a legfontosabb alapokat minden téren itt szívtam magamba. Mondhatjuk, hogy énekesi karrierem is innen indult, hiszen már az oviban felfigyeltek a muzikalitásomra. Édesanyám a mai napig a városban él, és amikor csak időm engedi, mindig hazalátogatok. Azért is örültem a benzinkút megnyitónak, mert jó apropó volt, hogy találkozzam a családommal” – tette hozzá Lajtai Kati, aki Tarány Tamással együtt kutasokat megszégyenítve tankolta meg a helyszínre begördülő autókat.

 

A benzinkút megnyitója alkalmából a Hunoil töltőállomás az első négy autó tankolását állta, a nyerteseket Kővári László úr köszöntötte. Ezenkívül további 10 napig literenként 5 forinttal adják olcsóbban az üzemanyagot. Arról már nem is beszélve, hogy a kútra begördülő autósok szélvédőit az ünnepi megnyitó alkalmából csinos lányok mosták tisztára.

Szekszárdon – Cegléd, Baja, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Békéscsaba és Kiskunhalas után – már a hetedik kút nyílt meg a Hunoil hálózatban. A jövőben további két töltőállomás avatását tervezik a tulajdonosok Pécsett és Debrecenben. A kutak mellet található Tesco áruházakban pedig a cégcsoporthoz tartozó Hunoil motorolaj is kedvezményesen kapható.

Tekintse meg

berhaz

A budapesti bérházak a legstrapabíróbbak

Budapest történelmi hangulatú utcái világi szinten híresek, rengetegen jönnek megcsodálni őket. Már túléltek két világháborút ...