Home / Kiemelt / Orosz Ákos Lappföldön is bizonyítot

Orosz Ákos Lappföldön is bizonyítot

Bekerültünk a világ 10 legjobb bártendere közé

 

A finn vodka legnagyobb mesterei újra összegyűltek. A mixerverseny bázisát volt, aki motoros szánon, más sífelvonón, míg megint mások kutyaszánnal közelítették meg. Lappföldön, a XV. Nemzetközi Finlandia Vodka Kupán hazánkat idén Orosz Ákos képviselte, miután a novemberi magyarországi előválogatót ő nyerte. Ákos annak ellenére, hogy első alkalommal vett részt a rangos eseményen, rögtön az első tíz között végzett a rendkívül erősnek számító mezőnyben.

 

A 2013-as, jubileumi versenyen az univerzum huszonnyolc legkiemelkedőbb bármixere mutathatta meg virtuóz képességeit három klasszikus kategóriában. Egy aperitiffel, egy long drinkkel és egy úgynevezett Quick Mixszel kellett meggyőzniük a szigorú bírákat. A versenyen összetett szempontok alapján dőlt el, hogy végül ki nyeri a legfényesebb trófeát: az ízek harmóniája mellett a bizottság a kompozíció művésziségét és stílusát is értékelte. Majd a mindhárom kategóriában legmagasabb összesített pontszámot elérő versenyző vihette haza az Év Finlandia bartendere díjat.

Az idei megmérettetést a sarkkörtől északra, közel 200 km-re fekvő Lainio Snow Village-ben rendezték meg a 16 méteres átmérőjű, 10 méter magas iglu „Ice Bar”-ban, ami gyakorlatilag egy hótömbből kiépített kunyhót takar. A helyszínre a versenyzők különböző módon érkeztek: volt aki motoros szánon, sífelvonón, de olyan is akadt, aki kutyaszánnal közelítette meg a bázist. A meseszép környezetben Orosz Ákos idén első alkalommal képviselhette hazánkat a legjobbak között.

„Csodás hétvéget töltöttem el Lappföldön, szenzációs volt a hangulat és a környezet is, szabad levegőn, sűrű mínuszokban finn szaunáztunk, és főztük meg a vacsoránkat – kezdte Orosz Ákos. – Minderre a Finlandia kupa tette fel a koronát. A kedvenc versenyszámom a Quick Mix kategória volt, ahol a versenykiírás szerint mindenkinek puncsot kellett mixelnie úgy, hogy a hozzávalók összeállítására hét, az elkészítési folyamatra pedig mindössze öt perc állt rendelkezésre” – tudtuk meg Ákostól, aki az említett Quick Mix kategórián túl, aperitifjével is nagy sikert aratott, s ezzel az előkelő 10. helyig küzdötte fel magát a 28 fős mezőnyben.

Az összesített pontszámok alapján az izraeliek büszkesége, Ariel Leizgold állhatott a dobogó legfelső fokára, aki nemcsak a hírnévnek, de a 13 500 dolláros nyereménynek is örülhetett. Leizgold a Quick Mix fordulót is megnyerte, a további díjakat (fejenként 3 500 dollárt) pedig az ír Ivan King és a román Bogdan-Andrei Tenciuc szerezte az aperitif és a long drink kategóriában.



Tekintse meg

tacsi

Elolvadsz majd a büszke tacskómamától és hat imádnivaló kölykétől

Vigyázat Állatbolondok… ez a cikk megolvasztja a szíveteket. Mikor már azt hittük, hogy az újszülött ...