Home / Best of / Híres emberek / Kásás Tamás: „Új élet kezdődik számomra”

Kásás Tamás: „Új élet kezdődik számomra”

„Az biztos, hogy én ma játszottam utoljára a válogatottban, és úgy gondolom, hogy a vízilabdás pályafutásomnak is vége van. Amikor ma bemutattak, vízbe ugrottam, alig bírtam visszatartani a könnyeimet, tudva, eljött a búcsú ideje. Hihetetlenül megható pillanat volt, aztán a meccsen már tudtam koncentrálni, de akkor is olyan volt az egész, mintha egy álomvilágban lettem volna.”

Kásás Tamás a londoni olimpián a spanyolok elleni győztes vízilabda-mérkőzés után fogalmazott így, amikor eldőlt, hogy a csapat ötödikként végzett. De kit érdekelt a helyosztó, amikor Kásás ilyeneket beszélt? Az ember kótyagos lesz, ha elolvassa újra meg újra ezeket a mondatokat.
Kásás ikon. A vízipóló zsenije, egy 200 centiméterre nőtt hegy, aki saját kis országában tudta felépíteni önmaga szobrát. Háromszor olimpiát nyerni az már valami.
Kásás példaképpé vált hosszú és páratlan karrierjével. A róla kialakult képet – nyilván tudatosan – mindvégig óvta, őrizte a nyilvánosság előtt, éppen azért, hogyha eljön a búcsú pillanata, akkor ne lényegtelen dolgokról, hanem sikereiről, élményszámba menő góljairól, blokkolásairól és akaraterejéről beszéljenek az emberek.

Mi lesz veled, Kása? Hogyan tovább, Tomi?

„Új élet kezdődik a számomra. Nem sietek most sehová, nincs kényszer, hogy hirtelen munkát kellene találnom. Egy évig szeretnék relaxálni, ide-oda utazni.”
Ezt is Kásás mondta, és ember nincs, aki ne értene egyet vele, és ne fogadná el, hogy egyelőre nem vázolt fel maga elé jövőképet. Gondoljunk csak bele: hatesztendős kora óta pólózik.
És ha ő csendben, a nyilvánosságtól kissé elhúzódva, az országtól távol kívánja kipihenni életének ezt a három évtizedes fejezetét, azt illik tiszteletben tartani.
Most aztán lesz ideje a hobbijaira is, amikkel a harminc év alatt, amit a medencében töltött, alig tudott foglalkozni. Kásásról kevesen tudják, hiszen karrierje alatt igyekezett kikerülni a magánjellegű kérdéseket, de egyáltalán nem rabja választott sportágának. Imádja például a teniszt, és Roger Federert, aki számára a világ egyik legnagyobb alakja. Sőt, szabadidejében ő maga is teniszezik, ki tudja, talán egyszer még egy amatőr tornán is felbukkan majd hatalmas termetével.
Apropó, termet. Talán éppen emiatt, de a kosárlabdáért, főként az NBA-ért szintén rajong. Mostantól kevés olyan Los Angeles Lakers-mérkőzést közvetítenek majd hajnalok hajnalán, amelyet nem néz meg élőben a tévé előtt gubbasztva a világ egyik legjobb vízipólósa. S ha éppen nincs tenisz vagy kosárlabda a tévében, akkor jöhet a futball, merthogy Kásás a focinak, elsősorban az AC Milannak is bolondja.

Kásás most élvezi majd az életet. Aztán ha beleunt a hobbikba, az utazgatásba, a kosár- és focimeccsek nézésébe, és elege van a teniszütő suhogásából, elkezdi majd a nagybetűs életet. Egy biztos: ahogy Sydney, Athén és Peking medencéiben, úgy civilként is feltalálja majd magát, és megoldja a rá váró kihívásokat.
Szurkoljunk neki továbbra is.

Hajrá, Kása!

Tekintse meg

kert

Miniatűr kert-kezdőknek is!

Imádom a kreatív dolgokat, főleg, ha azok ilyen egyszerűen kivitelezhetők és meseszépek. Most megmutatom nektek ...