Home / Életmód / Kezdjünk el időben foglalkozni bőrünkkel

Kezdjünk el időben foglalkozni bőrünkkel

Egy friss magyarországi piackutatásból kiderült, hogy a nők több mint fele egyáltalán nem vagy rendszertelenül használ arckrémet, és leginkább a fiatalok mellőzik és hanyagolják az arcápolást.

A magyar nők 60%-a rendszertelenül használ arckrémet – derült ki a Farmec cég legújabb felméréséből, mely szerint a nők közel 30%-a egyáltalán nem ápolja arcbőrét, további 30%-uk pedig csak havonta vagy hetente néhányszor, amikor éppen eszébe jut.

A kutatásból az is kiderült, hogy az érettebb korosztály képviselői már jobban odafigyelnek bőrük állapotára. Míg a 20-as éveiben járó nők mindössze 22%-a szán időt a rendszeres arcápolásra, addig a harmincasok közel 40%-a, a negyvenes éveikben járó nők közel fele mindennap figyelmet fordít arcbőrére, 50 fölött pedig a nők 57%-a használ napi rendszerességgel arckrémet.

Az arcbőr tudatos ápolását már fiatalon fontos lenne elkezdeni, hiszen a bőr öregedése 25 éves korban megindul, a környezeti ártalmak elleni védelem pedig minden korban fontos. Amíg 20 évesen még elegendő a megfelelő arctisztítás és hidratálás, a kor előrehaladtával változnak a bőr igényei, és már több hatóanyagra van szükség.

A budapesti és a felsőfokú végzettségű nők körében a legtermészetesebb, hogy naponta kétszer, reggel és este is használnak arcápoló terméket. Ezzel szemben az alapfokú végzettségűek 36%-a egyáltalán nem krémezi az arcát. Sokakban talán még mindig él az a tévhit, hogy a minőségi arcápolót nem lehet megfizetni – erre kitűnő ellenpélda a Clinians kozmetikumok széles skálája, mely termékek a svájci szépségklinikák tapasztalatát viszik az otthonába, megfizethető áron. Tovább

Tekintse meg

kert

Miniatűr kert-kezdőknek is!

Imádom a kreatív dolgokat, főleg, ha azok ilyen egyszerűen kivitelezhetők és meseszépek. Most megmutatom nektek ...