Home / Best of / Hihetetlen, mikre bukkannak néhányan a kertben

Hihetetlen, mikre bukkannak néhányan a kertben

Hihetetlenek ezek a történetek, eléggé meglepődnék én is, hogyha a kertemben bármelyikkel találkoznék. Ismerd meg az összes történetet, én nem igazán hittem a szememnek…

Kertünkben rengeteg kincsre bukkanhatunk, főleg abban az esetben, hogy a kert régen nem a miénk volt, és nem régen vásároltuk meg a házzal együtt. Nem árt, hogyha egy kicsit jobban feltérképezzük a területet, lehetőség szerint még vásárlás előtt, nehogy később találkozzunk egy olyan kis meglepetéssel, ami azonnal elriaszt minket.

Nem tudhatjuk ugyanis, hogy az előző tulajdonosok mit hagytak a kertben véletlenül vagy éppen direkt. A véletlen dolgokkal nincs nagy gond, hiszen ezek általában apróságok, viszont a szánt szándékkal elrejtett dolgok eléggé meglepőek lehetnek. Ezek ugyanis azért lettek elrejtve, hogy senki ne találja meg, és egyszer majd csak jó lesz valamire, vagy éppen hihetetlen titkot rejt. A tulajdonos pedig vagy elfeledkezik róla, vagy elhalálozás esetén senki nem tud róla.

Ezeket a dolgokat pedig az új tulajdonos megtalálja általában és ekkor jön a hatalmas meglepetés, ami lehet jó értelemben vett, de természetesen az ellenkezője is. A következő oldalon mutatok 15 hihetetlenül megdöbbentő dolgot, amit a kertben találtak!

Hihetetlen érdekes dolgok a kertből

Ennek a medvének pont kapóra jött a kertben lévő függőágy, és megpihent egy kicsikét.

 

Vajon hogy került egy 2,7 méter hosszú aligátor a családi medencébe?? Háziállat vajon? Brrrr…

 

Ilyet répát szerintem mindenki szeretne találni a kertjében :) 16 évvel azután találta meg gyűrűjét a svéd Lena Paahlsson, hogy kertészkedés közben elhagyta.

A kertből kukkoló medve, megijednétek fürdés közben?

 

Egy őskori mamutcsont egyenesen a kertből :)

 

Hihetetlen érdekes dolgok a kertből

Egy kaliforniai házaspár talált egy tele dobozt, amiben aranypénz volt, eléggé meglepődtek, amikor kiderült, hogy további 7 doboz vár rájuk a kertben. Az aranypénzek gazdaggá tették őket, ugyanis 10 millió dollárt értek.

 

Egy öntöttvas játékpisztoly, amit becslések szerint 1920-ban gyártottak!

 

Egy 13-14 000 éves masztadon csont a Detroit-i kertben.

 

A becslések szerint egy 14-16 millió éves bálnából származó fosszílis lelet.

 

Először csak egy lyukat láttak a kertben, mint később kiderült, egy teljesen felszerelt föld alatti, atombiztos búvóhelyet rejt a kert.

 

Hihetetlen érdekes dolgok a kertből

A kertben találtak 600 000 dollárt, a feltételezések szerint néhány pénzszállító rejtette el.

 

Régen nem eldobták a szemetet, hanem elásták, ez a palack több mint 100 éves!

 

Egy ősrégi fegyvert találtak a kertben.

 

A természet bekebelezte az asztalt is.

 

 

 

 

Forrás

 

Tekintse meg

Lányos apák

Lányos apák 10 parancsolata, mondanom se kell, hogy röhögőgörcs

1. A leány gyermek élete végéig szűz marad, akkor is, ha felnőtt korában családot alapít. ...