Home / Autó-Motor / Autó / Nyitott tetős McLaren sportkocsi

Nyitott tetős McLaren sportkocsi

A neves brit gyártó új modellje nem titkoltan a napozás és a friss levegő kedvelőinek készült.

 

A McLaren neve ugyebár elsősorban a Forma 1-ből lehet ismerős, no és persze a McLaren F1 nevezetű utcai torpedóról, mely a 90-es évek egyik leghíresebb sportkocsija volt. A McLaren tavaly egy vadonatúj típussal rukkolt elő, ami nem más, mint az MP4-12C típusjelzésű kétszemélyes sportkocsi, melynek most megérkezett az új kiadása. A keresztségben McLaren MP4-12C Spider nevet kapott újdonság egy kabrió, melynek több részből álló fémteteje alig 17 másodperc alatt teljesen lenyitható. A tetőnyitás 30 kilométer/órás tempóig akár menet közben is minden további nélkül végrehajtható.

 

A kabriók általában jelentősen nehezebbek szoktak lenni, mint az alapul szolgáló csukott tetős modellek, az új McLaren esetében ez azonban szerencsére nincs így. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy karbonból készített utascella már alaphelyzetben is kellően merev, így a kabrióba nem volt szükség extra merevítéseket helyezni. Így fordulhat elő, hogy a kabrió csupán 40 kilogrammal nehezebb, mint az alapmodell, ez a 40 kilogramm pedig a nyitó mechanizmus tömege.

 

Az élvezetes használatról egy 3,8 literes lökettérforgatú V8-as biturbó benzinmotor gondoskodik. A 625 lóerős teljesítményű McLaren alig 3,1 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 kilométer/órás sebességre, és a 0-200-as sprint is csak 9 másodpercnyi időt vesz igénybe. A 329 kilométer/órás végsebességre képes McLaren MP4-12C Spider ára 303 ezer dollár, vagyis átszámítva mintegy 71 millió forint.

 

Tekintse meg

berhaz

A budapesti bérházak a legstrapabíróbbak

Budapest történelmi hangulatú utcái világi szinten híresek, rengetegen jönnek megcsodálni őket. Már túléltek két világháborút ...