Home / Autó-Motor / Isten hozott itthon, Kimi!

Isten hozott itthon, Kimi!

Két év kihagyás után ismét a Forma-1-ben versenyzik Kimi Räikkönen!

A világbajnok pilóta a Lotus-Reanult-tól kapott esélyt arra, hogy bebizonyítsa, még mindig a leggyorsabb versenyzők közé tartozik. 2012 az ő éve lehet.

Már javában zajlanak a tesztelések a Forma-1-es csapatoknál, elvégre rövidesen elrajtol a 2012-es világbajnokság. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szaksajtó és a szurkolók a felkészülés időszakában azon polemizálnak, vajon mely istállók és mely versenyzők lesznek az idény legjobbjai. A Red Bull és Sebastian Vettel fölényét jósolja a többség idén is (elnézést a kétszeres német vb-győztes rajongóitól, de az F1 érdekében, az unalomba fulladás veszélyét elkerülendő, őszintén reméljük, megtörik Vettel hegemóniája…), biztosra vehetjük azonban, hogy sem a Ferrarit (Fernando Alonso – Felipe Massát felejtsük el nyugodtan…), sem pedig a McLarent (Lewis Hamilton, Jenson Button) nem lehet majd leírni könnyedén. S akkor még nem beszéltünk a Jégemberről.

A 2012-es évad nagy visszatérője az a Kimi Räikkönen lesz, aki 2009-ben vonult vissza a Forma-1-től, alig két évvel azt követően, hogy a Ferrarival megnyerte a világbajnokságot. Kimi a Lotus-csapat pilótájaként versenyzik majd a szezonban, s az istálló nem csupán egy nagyszerű, a győzelmekre is esélyes pilótát szerződtetett, hanem egy olyan figurát is, akinek marketing-értéke legalább annyit ér a Forma-1-ben, mint mondjuk Cristiano Ronaldo a futball világában.

A 32 esztendős finn az eltelt két évben tulajdonképpen kitombolta magát. Egy kicsit ralizgatott, belekóstolt a NASCAR-ba, miközben pusztán külső szemlélője volt a száguldó cirkusznak. Egy korábbi interjújában azt is elárulta, olyannyira nem hiányzik neki az F1 légköre, hogy a futamokat sem nézi a tévében.
A szurkolók és több F1-es istálló is abban reménykedett ugyanakkor (nem beszélve Bernie Ecclestone-ról, az F1-es „kóceráj” jogtulajdonosáról), hogy Kimi egy szép napon meggondolja magát, és a visszatérés mellett dönt. Nos, nem kellett csalatkozniuk.

Räikkönen a múlt év őszén kezdte pedzegetni, hogy adott esetben, megfelelő ajánlat (értsd: csúcsgázsi) esetén hajlandó ismét beülni egy F1-es versenyautóba.
Sokáig a Williams-csapattal állt tárgyalásban, ám végül a Robert Kubica helyettesét kereső, jó anyagi kondíciókat és biztató jövőképet felvázoló Lotus-Renault GP-vel állapodott meg.
A hivatalos bejelentésre november végén került sor, s amikor ez megtörtént, felbolydult a Forma-1 világa. Boldog-boldogtalan nyilatkozott Kimi visszatéréséről, a szakértők azonnal elemezni kezdték, vajon két év kihagyás után mire lesz képes az autós sportok királykategóriájában, a versenyzőtársak pedig kinyilvánították: roppant mód örülnek a finn újbóli felbukkanásának, ugyanis személyisége és jelenléte egyúttal a jó hangulatra is garancia.

Maga az érintett így fogalmazta meg érzéseit.

– Nagyon örülök, hogy két év kihagyást követően most visszatérek a Forma-1-be. Hálás vagyok új csapatomnak, a Lotus-Renault-nak, hogy ezt lehetővé teszi a számomra. A WRC-ben töltött időszak hasznos volt a karrierem miatt, jól is éreztem magam a ralisok között, de tény, hogy egy ideje ismét foglalkoztam a Forma-1-es visszatérés gondolatával, és arra jutottam, hogy ide húz a szívem. Erre vágyom. A Lotus-Renault ambíciója lenyűgöz, remélem – és higgyék el, erre koncentrálok mostantól –, a csapatot a rajtrács élére tudom majd segíteni.

Nemkülönben elégedett volt a megegyezést követően Gerard Lopez. A Lotus-Reanult tulajdonosa Kimi megszerzésével új alapokra kívánja helyezni istállója szerepét a Forma-1-ben. Mostantól az a csapat célja, hogy a legjobbak közé kerüljön, hogy erőben, pénzben, a technikai lehetőségek terén, no és persze tehetségben is felvegyék a versenyt a Red Bullal, a Ferrarival és a McLarrennel. Ehhez a finn személyében csakugyan megtalálták a megfelelő embert.

Räikkönen egyébiránt nem csupán a Forma-1-be tért vissza. A versenyzést tekintve mindig is ez volt az ő igazi világa, kvázi nyugodtan üdvözölhetjük úgy is: Isten hozott újra itthon, Kimi!

Tekintse meg

kert

Miniatűr kert-kezdőknek is!

Imádom a kreatív dolgokat, főleg, ha azok ilyen egyszerűen kivitelezhetők és meseszépek. Most megmutatom nektek ...